|
|
Zene
Utolsó hsz:
atcq
Idõpont: 11:43
|
|
|
|
|
|
|
|
Válasz Kampman hozzászólására (#43837) |
|
|
|
|
|
|
|
A III. harmad elején nem kis mélyponton lehettünk, ez az összefoglalóból is jól érezhető.
A gólok és az akciók viszont gyönyörűek voltak!
Ez az a gyors, fantáziadús passzjáték amiről tényleg a Red Wings jut az ember eszébe.
|
| |
|
|
Válasz Kampman hozzászólására (#43840) |
|
|
|
|
|
|
|
Közben mellesleg verjük a bajnokot
|
| |
|
|
|
|
Érdekes, hogy eddig halott volt az emberelőnyös játék, ma pedig 2/2. Az első is tetszetős volt, de a második az hokisuli.
|
| |
|
|
|
|
Azért az nagyon szép, hogy így meccs közben kíván jobbulást az egész aréna Howe-nak
|
| |
|
|
|
|
Röhejesek a Weiss körüli történések. Pár nappal ezelőtt "felhozó" céllal küldték a farmra, ahol az első meccsén két harmadot bírt. Újabb ágyéksérülés, ki tudja, mi lesz vele.
Óriási mellélövés volt, szerintem már soha nem fogja azt hozni, amit egészségesen a Floridában. Elmondható, hogy az utóbbi években alig sikerült valakit megszereznünk UFA-ról, de akit igen, az meg cserébe teljes csőd.
Miközben gyakorlatilag Yzerman összes igazolása jó. Filppulának mondjuk pont új környezetre volt szüksége, de akkor is, szorított helyzetből Callahan nem rossz, Stralman is jónak tűnik, a cseréi is rendben vannak, és a fiatalokkal is jól bánnak.
|
| |
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Vagy 10-szer néztem meg az összefoglalóban mire elismertem, hogy nem látok semmit amiért el kellett venni a gólt.
|
| |
|
|
|
|
van egy olyan érzésem, hogy direkt nem akarod érteni amit írtam...
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43823) |
|
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor |
|
|
|
|
|
Azt hittem, csak hülyéskedtek, erre tényleg ez történt!
A zebrák meg mit néztek? Zöld hályogot?
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#43824) |
|
|
|
|
|
Válasz zetterberg40 hozzászólására (#43830) |
|
|
|
|
|
|
|
Glendening hogy felkóstolta a végén Ovi-t ...nagy kedvencem lesz a srác!
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#43824) |
|
|
|
|
|
|
|
Dats-nak brutál jók ezek a kapu torkából történő vissza passzai lövőre:
- elviszi a védőket
- a kapust is kimozdítja
- a lövő játékosnak szinte ajtó-ablak már
|
| |
|
|
|
|
Jaja... az volt.
Most néztem végig itthon is az összefoglalót normális gépen, mozgókép formában is.
|
| |
|
|
Válasz stero hozzászólására (#43827) |
|
|
|
|
|
|
|
teljesen szabályos volt a gól, benézték a zebrák holtby esését. nyilván nem volt olyan jelentőségű de attól még q nagy hiba.
|
| |
|
|
Válasz Kosztya hozzászólására (#43820) |
|
------------ |
|
|
|
|
|
Jahhh...
No igen, ez még az elején volt és most nem bizonyult döntő fontosságúnak szerencsére.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#43824) |
|
|
|
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#43822) |
|
|
|
|
|
|
|
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által!
|
| |
|
|
Válasz Vorangee hozzászólására (#43821) |
|
|
|
|
|
|
|
Miért adta vissza? A Kingsnek több pontja lett ettől?
|
| |
|
|
Válasz Vorangee hozzászólására (#43821) |
|
|
|
|
|
Válasz stero hozzászólására (#43819) |
|
|
|
|
|
|
|
A Holtby esése után elvett gólra gondolsz? Most akkor visszaadta a sors a tavalyit.
|
| |
|
|
Válasz stero hozzászólására (#43819) |
|
------------ A hoki kapusok nem egészen normálisak. Amióta az ember felegyenesedett, a faj túlélését annak a szabálynak a betartása biztosította, hogyha valami kemény és potenciálisan halálos tart feléd nagy sebességgel, akkor húzz el az útjából - Jim Taylor |
|
|
|
|
|
Végignéztem az összefoglalót (ezen a gépen mondjuk elég képregény szerű) de nem tudom mire gondolsz.
A tavalyi Kings elleni dolog az valóban brutális volt, mert azzal a szabálytalan góllal egyenlítettünk ki és ráadásul az OT-ban vittük a plusz pontot.
De itt mi volt?
|
| |
|
|
Válasz stero hozzászólására (#43819) |
|
|
|
|
|
|
|
tavaly a kings ellen most a caps ellen is tiétek az év bírói bakija :)
|
| |
|
|
|
|
------------ |
|
|
|
|
|
Former Detroit Red Wings legend Gordie Howe, whose combination of skill and toughness made him arguably the greatest hockey player of all time, is facing his toughest battle after suffering a severe stroke on Sunday.
"This is the biggest hit he's ever had; it's going to be tough to recover from," son Murray Howe told MLive.com on Tuesday. "I'd be surprised if he pulls out of it because it's such a severe stroke. God willing, he will.
"We're expecting the worst but hoping for the best."
|
| |
|
|
|
|
Hááát...
A meccs utolsó 5 percében már tényleg kíváncsi lettem volna, hogy mi az amit fölött már nem hunynak szemet a sporik a hazaiak javára kiállítás terén de mindegy...
Az emberelőny kihasználása nem sokat lépett előre amúgy sem, mint ma az kiderült.
|
| |
|
|
|
|
Itt egy normális összefoglaló....kurva nagy meccs volt!
Ezt a patkány Crosby gyereket remélem egyszer valaki úgy állbakúrja, h csak pépesen tudja enni a rántott húst. (11:27 a bátor jelenet )
|
| |
|
|
|
|
Larkin érinthetetlen, már a draft után is el voltak ájulva tőle.
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#43812) |
|
|
|
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#43813) |
|
|
|
|
|
|
|
Megyek a Pensblogra, könnyekben fürdeni :D
|
| |
|
|
Válasz Kosztya hozzászólására (#43810) |
|
|
|
|
|
Válasz zetterberg40 hozzászólására (#43811) |
|
|
|
|
|
|
|
Dreger said most recent request from Buff to Detroit for Myers was Larkin and Kindl. Said it's too much for Detroit.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#43800) |
|
|
|
|
|
|
|
Baszd ki, ez mekkora meccs lehetett!
Két gólról fölzárkózni üres kapuval mögöttünk...
Egyébként szentül meg voltam győződve róla, hogy az egyenlítő gól előtt lesre csúsztunk de úgy látszik mégsem...
Az a baj ám, hogy nem a meccs végén kellene ébredezni! Ilyen még egyszer ugyanis nem lesz!
|
| |
|
|
|
|
Mert hogy....pingvint verni mindig jó
|
| |
|
|
|
|
Rá már régen elfogytak a jelzők ;)
|
| |
|
|
Válasz Franzen hozzászólására (#43807) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez még a meccsről...a mágus :)
No goal :(
|
| |
|
|
|
|
Hatalmas meccs lehetett, kár, hogy nem tudtam végignézni.
Nagy helyzetek, nagy védések mindkét oldalról. A győztes gólhoz kellett a szerencse is, ami most kedvezett nekünk.
|
| |
|
|
|
|
back-to-back
|
| |
|
|
|
|
Úgy tűnik jó kis meccs lesz, viszont azt hiszem nem tudom végignézni... úgy húzogatom fölfelé a szemhéjaimat...
|
| |
|